matematikatanítás

  • Online IMO 2021, és ami előtte volt…

    A 62. Nemzetközi Matematikai Diákolimpiát Szentpétervár rendezte meg online formában 2021. július 14-24. között. Képünkön a magyar csapat és felkészítőik: balról jobbra Dobos Sándor helyettes csapatvezető, Kovács Tamás, Fleiner Zsigmond, Velich Nóra, Szabó Kornél, Füredi Erik, Várkonyi Zsombor, Kovács Benedek felkészítő, Frenkel Péter csapatvezető. A szakkörökről, válogatóversenyekről, a nyári edzőtáborról és az olimpiáról ...

  • „Hangosdolgozat”

    A digitális otthoni munkarendben tanári szempontból az egyik legnagyobb kihívást a számonkérések kivitelezése jelenti. Egy fiatal középiskolai tanár, Kiss Márton azt próbálta ki osztályában, hogy matematikából az otthon írásban megoldott dolgozat feladatait nem elég lefényképezve visszaküldeniük a tanulóknak, hanem készíteniük kell egy hangfelvételt is a megoldások gondolatmenetéről, magyarázatáról. A kísérlet nagyon ...

  • 30. Varga Tamás Módszertani Napok

    2018. november 9-10-én immáron 30. alkalommal gyűltek össze a matematikát és a matematikatanárokat tanítók, hogy emlékezzenek, ünnepeljenek, megvitassák elképzeléseiket, bátorítsák és segítsék egymást. A programbizottság (amelynek tagja a

    ...
  • 5.–6. osztályosok matematikaszakköre Hajdúszoboszlón

    Sokszor érdeklődnek szülők és tanárok is: hol lehetne általános iskolások tehetségét fejleszteni matematikából? Például Hajdúszoboszlón, a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtárban, aholDeli Lajos tartja 

    A 60. (online) Rátz László Vándorgyűlés

    Bár nem az eredetileg eltervezett módon, és egy év késéssel, de nagy sikerrel, sok résztvevővel rendezte meg 60. Rátz László Vándorgyűlését a Bolyai János Matematikai Társulat. A teljes programon és az előadások során kivetített ppt bemutatókon túl az online előadások videofelvételei is elérhetők a vándorgyűlés honlapján. A rendezvényről Kosztolányi József írt ...

  • A hatosztályos gimnáziumba jelentkezők felvételi feladatsoráról

    Minden év elején sokezer tinédzsert és szülőt tartanak izgalomban a gimnáziumi felvételi vizsgák. Az idei nyolcosztályos gimnáziumokközponti írásbeli feladatsoráról a Kempelen Farkas Gimnázium matematika munkaközössége, a négyosztályos középiskolákba felvételizők

    ...
  • A játékkal töltött idő nem elvesztegetett idő

    A játékkal töltött idő nem elvesztegetett idő – állítja Török Judit és Fried Katalin. Vannak, akik – velük együtt – lehetőséget látnak a játékokban. Az iskolai tanítás során is színesebbé, érdekesebbé tehetjük óráinkat egy-egy játék vagy játékos feladat beillesztésével. Itt a  „Számlétra ” és a „Kavicskupacok” néhány változatát mutatjuk be.

  • A királyi út a zenetudományhoz

    Matematikai folyóiratunkban időnként bemutatjuk olyanok portréit, akik eredetileg matematikával foglalkoztak,  majd az életpályájuk egészen más irányba fordult (ilyen volt például 2017. decemberi számunkban Kelemen Béla). Most Malina János

    ...
  • A Life’s Time for Mathematics Education and Problem Solving

    Ambrus András, a magyar matematika didaktikai kutatásainak meghatározó egyénisége, az ELTE nyugalmazott egyetemi docense a közelmúltban töltötte be 75. születésnapját. Munkássága mind a hazai, mind a nemzetközi tudományos életben elismerést váltott

    ...
  • A matematikára semmi szükség – egészen addig, amíg...

    A 2020. évi Varga Tamás Módszertani Napok záróelőadásában Mosóczi András arra a sokszor feltett kérdésre próbált választ adni, vajon mi értelme matematikát tanulni. Az előadásból készült cikke és nemrég megjelent könyve, A gondolkodás forradalma arról szól, mi is történt itt a bolygónkon pár ezer évvel ezelőtt és azóta, ami az egész

    ...
  • A pedagógus a számítógépek korában

    Kalmár Lászlógondolatait idézzük halálának 45. évfordulóján: milyen meglátásai voltak csaknem fél évszázaddal ezelőtt a számítógép felhasználásáról, különösen az oktatásban. A régi interjúból sok kérdés még ma is ismerős, aktuális, vagy éppen még mindig megoldatlan. Képünkön a Szegedi Tudományegyetem Kalmár László Informatikai Intézete. Tovább...

  • A problémamegoldó gondolkodás fejlesztése egy feladat példáján

    A tananyag folyamatos frissen tartása érdekében az oktatók rendszeresen tanulmányozzák a diákok nehézségeit, feladatokhoz való hozzáállását és a megoldásaikat. Ebben a tanulmányban az ELTE TTK Matematikatanítási és Módszertani Központ két oktatója, Ambrus Gabriella és Fried Katalin mutat be egy válogatást egy geometria feladathoz készíthető megoldásokból, hallgatói munkákat is felhasználva. ...

  • A puding próbája, avagy a GEOMATECH a gyakorlatban

    A pedagógustársadalom egyre világosabban látja, hogy a XXI. században nem lehet XX. századi módszerekkel oktatni. A tanulók egyre kevésbé köthetők le a tanórákon, nekik már nem elegendő a hagyományos órák statikussága. A mai fiatalok

    ...
  • A tanterem már nem elég!

    A fiatalok júniusban sikerélményekkel telve elvégzik a középiskolát, magas pontszámmal felvételt nyernek az áhított felsőoktatási intézménybe, majd szeptember közepén már sokaknak a teljes sikertelenséggel kell birkózniuk… Lángné Lázi Márta és kollégái azon dolgoznak, hogy ez ne így legyen. A BME Matematika Intézete idén is megrendezte  középiskolásoknak szóló hatfordulós online matematikaversenyét, amelyre induláskor közel 600 versenyző

    ...
  • Az elmélet haszna – avagy inkább végy föl két zoknit...

    Gian-Carlo Rotának a differenciálegyenletek tanítására vonatkozó állításai közül a legtöbbel nehéz egyet nem érteni; klaviatúrát nyilván azért ragadtam, mert van viszont olyan kijelentése, amelyiket vitatni szándékozom. Azt javasolja, hogy ne foglalkozzunk túl sokat a megoldások létezésére és egyértelműségére vonatkozó alapvető tételekkel. Ezeknek az állításoknak azonban (akár gyakorlati szempontból is) fontosnak nevezhető következményei is vannak – írja Tóth János, amint

    ...
  • Az érettségiről érdekesen, avagy egy elmaradt előadás

    A 2019/20-as tanév második féléve és a 2020. májusi érettségi időszak hosszú ideig emlékezetes lesz minden diák, tanár és szülő számára. Pár dolgot nyilvánvalóvá tett ez a két-három hónap: ezek közül talán a legfontosabb, hogy iskolára (mint fizikai térre) és pedagógusra szükség van a 21. században is. Az alábbi cikkben a 2020. évi matematika érettségi vizsga rövid elemzését végezi el Csapodi Csaba és Koncz Levente. ...

  • Az index tanítása nemzetközi környezetben

    Az index absztrakt fogalmát korántsem egyszerű megérteni, főleg, ha avval először az egyetemen találkozik a hallgató. A tanárnak, egyetemi oktatónak fel kell ismerni a problémát, és didaktikusan elmagyarázni a válaszokat a külföldi egyetem nemzetközi diákjaiban felmerülő kérdésekre. Erről ír szubjektív beszámolójábana Cipruson, Famaguszta városában tanító Vizvári Béla.

  • Az online matematikaoktatás tapasztalatai oktatói és hallgatói szemmel

    A BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának alapszakos hallgatói körében elvégzett felmérés során Fülöp Ottilia és Nagy Marcell a második féléves matematika tárgy online oktatását vizsgálta 2020-ban. Kérdőívükben a kényesebb kérdésektől sem riadtak vissza, mint például, hogy mennyire tipikus a nem megengedett segédeszközök használata a virtuális számonkérések során… ...

  • Az online számonkérés oktatói tapasztalatairól

    Mindannyian nagyon várjuk a visszatérést a jelenléti oktatáshoz, mert úgy érezzük, hogy az oktatómunka eredményességéhez feltétlenül hozzátartozik a hallgatókkal való személyes kapcsolattartás, és így a számonkérés is reálisabb eredményt hoz. Mindazonáltal a digitális oktatás némely elemét a jövőben is érdemes lesz megtartani. Két félév tapasztalatairól ír Kónya Eszter,a Debreceni Egyetem  oktatója. ...

  • Bernd Zimmermann (1946 – 2018)

    2018. július 19-én elhunyt Bernd Zimmermann, a Jénai Friedrich Schiller Egyetem nyugalmazott matematikadidaktika professzora, a magyar matematikadidaktikusok nagy barátja, szakmai segítője, támogatója. Az életút rövid ismertetése

    ...