13. szám 2019. szeptember

Még több cikk

Ambrus Gergely az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben dolgozik, a diszkrét geometria és az analízis határterületéról származó problémákat kutat, emellett a Budapest Semesters in Mathematics geometria kurzusának oktatója. A beszélgetés során kiderül, milyen fontos alkalmazásai lehetnek egy több évezredes matematikai tudományágnak a 21. században, illetve hogyan fér meg egymás mellett a matematika és a sport.   

A matematika érettségi vizsga is kicsit olyan, mint a magyar foci: mindenki ért hozzá, de legalábbis véleménye van róla. Általában lesújtó. Mindenekelőtt természetesen  az idei volt a legnehezebb. Minden évben. A 2019-es év ebből a szempontból különleges volt. Már a vizsga napján online petíció indult. A hírportálokat ellepték a vizsga nehézségét reklamáló visszhangokról szóló tudósítások. Csapodi Csaba és Koncz Levente azonban megnézte, mit mutatnak a statisztikák. Tovább...

Jeles esemény az alkalmazott és ipari matematikai kérdésekkel foglalkozó kutatók életében a számukra rendezett nemzetközi kongresszus. A kilencedik kongresszust július 15−19. között Valenciában tartották. Több mint négyezer résztvevő látogatott el Spanyolországba – köztük a beszámolót író Fekete Imre –, ahol az eseményt társadalmi szinten is kiemelt módon kezelték. Ezt támasztja alá az is, hogy a kongresszust személyesen VI. Fülöp spanyol király nyitotta meg. Tovább...

A pedagógustársadalom egyre világosabban látja, hogy a XXI. században nem lehet XX. századi módszerekkel oktatni. A tanulók egyre kevésbé köthetők le a tanórákon, nekik már nem elegendő a hagyományos órák statikussága. A mai fiatalok számára minden régi módszer lassú és unalmas. Számukra interaktivitás, változatosság, azonnali visszacsatolás és a digitális eszközök (leginkább a mobiltelefon) hatékony bevonása teheti érdekessé a foglalkozásokat. Minda Mihály 3 tanév tapasztalait osztja meg a tanárokkal és az érdeklődőkkel. Tovább...

 A 60. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián minden eddiginél több, 112 ország 621 versenyzője indult.  A versenyre július közepén Angliában, Bath városában került sor. Magyarország az utóbbi évek egyik legjobb eredményét érte el: a csapat a 11. helyen végzett, tagjai egy arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek. A magyar csapat tagjait a válogatóversenyek alapján jelölték ki, felkészülésük utolsó hetéről is beszámoltunk. Itt az eredményeket és a feladatokat ismertetjük. Tovább...

Az amerikai ipari és alkalmazott matematikai társulat, a SIAM (Society for Industrial and Applied Mathematics) éves legjelentősebb díját Neumann János után nevezték el (John von Neumann Lecture Prize). A 2019-es év díjazottja Margaret H. Wright professzorasszony volt, aki a díjat optimalizációs problémák numerikus megoldási területén végzett úttörő kutatásaiért kapta. Vele készített interjút Fekete Imre, arra is rákérdezve, hogyan került az előadásába néhány jellegzetes magyar étel. Tovább...

A csehországi Pardubicében 10 ország részvételével rendezték meg 2019. augusztus 26. és szeptember 1. között a 13. Közép-európai Matematikai Olimpiát. Csapatunk Lenger Dániel és Szoldatics József vezetésével az előkelő második helyet szerezte meg, és az egyéni versenyről is minden tag éremmel a nyakában tért haza. Pedig a diákok beszámolójából úgy tűnik, mintha csak a kártyázás kedvéért jöttek volna össze 😊. Tovább…

2019 márciusában nagyalakú munkafüzet jutott el szerkesztőségünkhöz. Borítóján olyan szavak, amelyek egy átlagos matematikaórán nemigen hangzanak el: hozam, osztalék, részvény, kötvény… Pedig a mai fiataloknak az iskolából kikerülve mindenképpen szükségük lesz alapvető pénzügyi fogalmak ismeretére és arra a tudásra is, hogyan kell számolni a befektetésekkel. Ehhez segít hozzá ez a kiadvány. Tovább…

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári táborhoz hasonlóan idén is a matematika és a fizika volt a középpontban június utolsó hetében a dombóvári Gunaras kempingjében. Igaz, idén kicsit melegebb volt, de ez láthatóan nem rettentette el a résztvevőket. Az élményekről Pálfi Fanni Klaudia, a fizikatábor középiskolás résztvevője és Dobos Sándor tanár úr, a matematikai diákolimpiai csapat helyettes vezetője számol be. Tovább…

Ki ne gondolkozott volna még el azon, vajon milyen sors vár rá? És hányszor gondoltuk azt, hogy ha tudnánk a jövőnket, akkor még javíthatnánk is rajta? Vajon minden meg van írva a Sors Könyvében? És ha igen – bármi legyen is az –, akkor hátradőlve várhatjuk? Vagy tennünk kell érte? Esetleg változtathatunk rajta? Fried Katalin ajánlja Barabási Albert-László könyvét. Tovább...

Az alapkutatások, az alkalmazott kutatások és az innováció összetartozására emlékeztető örvendetes hír, hogy 2019. augusztus 20-án Roska Botond neurobiológus kapta a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István-rendet. A kutatóorvos 1985-89 között a Zeneakadémián csellózni tanult, 1991-ben pedig az ELTE matematikus szakára is beiratkozott. Szabadidejét ma is a matematikának és a zenélésnek szenteli. Tovább…

Szeptember utolsó hétvégéjén Veszprémben, október elején pedig Miskolcon indul a tanév az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozóban. Amit a fővárosban a Fazekas és még néhány más matematika tagozatos iskola nyújt a gyerekek fejlődéséért, azt próbálja pótolni a vidéken, az ilyen lehetőségektől távol lévő fiataloknak az Erdős-program. Az eredetileg Nagykanizsáról indult program motorja Pintér Ferenc, a MaTe Alapítvány elnöke. Tovább...

Augusztus másodikától nyolc napon át Magyarország adott otthont a 13. csillagászati és asztrofizikai diákolimpiának. (International Olympiad on Astronomy and Astrophysics, IOAA). A versengés helyszíne a festői Balaton-felvidék volt, a diákok Keszthelyen, a csapatvezetők Hévízen voltak elszállásolva. A varázslatos táj a világ minden részéről idesereglett vendégeket őszinte ámulattal töltötte el. Az egyik olimpiai csapatvezető, Udvardi Imre számol be az eseményről. Tovább…

A cikksorozat első részében ismertettük a (csak ohmos ellenállásokat tartalmazó) n-port hálózat fogalmát, és bevezettük a négyzetes mátrixok lineáris alterekre vonatkozó zárlatát. A második részben megismertük ennek a fogalomnak a végtelen dimenziós általánosítását, és megmutattuk, hogy az kulcsszerepet játszik egy tisztán elméleti probléma megoldásában. Ujszászi Zoltán és Titkos Tamás célja, hogy a befejező részben mutasson egy olyan példát, ahol már messze nem lineáris leképezésekről van szó, mégis előnyünkre válik a mátrixokról megszerzett tudás. Tovább...

Idén júniusban töltötte be kilencvenedik életévét Czách László tanár úr, aki matematikus generációk hosszú sorát tanította az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Kiemelkedő pedagógus, a matematika számos területe hazai oktatásának iskolateremtő egyénisége. Előadásai mindig élményszámba mentek: nemcsak érthetőek és precízek (az előadás végén a tábla képét azonnal nyomdába lehetett volna küldeni), hanem kimondottan szórakoztatóak, jó hangulatúak is voltak. Nem csoda, hogy egykori hallgatói (közöttük Faragó István, Fried Katalin és Pfeil Tamás) a mai napig is szívesen emlékeznek ezekre az előadásokra...Tovább...

Sokszor érdeklődnek szülők és tanárok is: hol lehetne általános iskolások tehetségét fejleszteni matematikából? Például Hajdúszoboszlón, a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtárban, ahol Deli Lajos tartja  szakkörét külön ötödikeseknek és hatodikosoknak. Így ír róla: Felvételi nincs. Bárki beiratkozhat, s részt vehet a foglalkozásokon, ha rendszeresen jár, s ha elvégzi a megbeszélt munkát… Az első szakkörösök ma már 39 évesek. Matematikusok, informatikusok, mérnökök, közgazdászok, orvosok….Tovább…

2019. június 24–28. között rendezték meg 7. alkalommal az ELTE hagyományos nyári iskoláját, ami idén különféle geometriai, topológiai, algebrai témakörökre és azok kapcsolatára fókuszált. Az egyhetes programon 36 egyetemista diák vett részt a világ különböző részeiből. Fehér Zsombor így összegezte a nyári iskola programját: igencsak színvonalas előadásokat kaptunk, átgondolt, jól felépített prezentálásban. Némely részhez komolyabb előismeretek kellettek, de egy elsőéves BSc hallgató számára is befogadható volt a legtöbb dolog. Tovább...

A Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézete 2019. július 17. és 21. között 11. alkalommal rendezte meg a Colloquium on the Qualitative Theory of Differential Equations című konferenciát, ami a differenciálegyenletek kvalitatív vizsgálatával foglalkozó kutatók egy fontos és népszerű találkozóhelye. Idén 22 országból több mint 110 résztvevő érkezett. Balázs István, Dénes Attila István és Garab Ábel számol be az elhangzott legnépszerűbb témakörökbe tartozó kutatásokról. Tovább...

A magyarországi matematikaversenyeken a tanulók nagyon gyakran találkozhatnak kombinatorikus gondolkodást igénylő feladatokkal. Ezek a példák általában megmozgatják a fiatalok fantáziáját, hiszen a játék, a különféle esetek elemzése, az esélylatolgatás mindenki számára érdekes kihívást jelent. Gyakran hallani olyan véleményt, hogy a kombinatorikai feladatok azért nehezek, mert szinte mindegyik probléma más, nincsenek általános megoldási módszerek. Ezt a vélekedést cáfolja 12 válogatott módszer benutatásával Fonyó Lajos és Fonyóné Németh Ildikó. Tovább...

A hazai operációkutatás jelentős alakjai tartottak előadást a Veszprém Optimization Workshop, azaz VOW 2019 rendezvényén, amelyen Vizvári Béla egyetemi docens, a matematikai tudományok kandidátusa, a Magyar Operációkutatási Társaság tagja 70. születésnapját ünnepelték. A rövid beszámolót Dósa Györgytől kaptuk. Tovább...