Díjátadás a Varga Tamás Módszertani Napok Konferencián

Díjátadás a Varga Tamás Módszertani Napok Konferencián

2007 októberében Appel György alapította meg a Varga Tamás Emlékdíjat, melyet évente adunk át a Varga Tamás Módszertani Napok keretében kiváló matematikatanároknak, tanítóknak, kiemelkedő matematikaoktató munkájukért és Varga Tamás szellemi örökségének megőrzéséért.

Első alkalommal 2007-ben, Varga Tamás halálának 20. évfordulóján került sor az Emlékdíjak átadására. Ekkor a díjazottak C. Neményi Eszter, Szeredi Éva és. Kovács Csongorné voltak, akik valamennyien Varga Tamás közvetlen munkatársaiként vettek részt a Komplex matematikai kísérletben, illetve a kísérlethez kapcsolódó szakmai anyagok, tantervek és tankönyvek kidolgozásában. További munkájuk során is Varga Tamás szellemiségében folytatták oktatói tevékenységüket és segítették, tanították a későbbi matematikát oktató generációkat.

A Varga Tamás Emlékdíj Bizottság dönt a díj odaítéléséről, a beérkezett javaslatok alapján választja ki a díjazottakat, olyan kiváló tanárokat, tanítókat, akik Varga Tamás szelleméhez híven sokat tesznek a magyar matematikatanításért.

2012 óta a Varga Tamás Emlékdíj alapítójának felajánlása alapján Junior díj átadására is sor kerül. A Junior díjat olyan fiatal, pályája elején levő kiváló matematika oktató kaphatja meg, aki már kezdő éveiben is bizonyította rátermettségét, valamint azt, hogy méltán számíthatunk arra, hogy továbbviszi Varga Tamás szellemi örökségét.

A XXVIII. Varga Tamás Napok konferencia első napján, 2016. november 11-én pénteken délután került sor az ünnepélyes díjátadásra. Az alapítóval egyetértésben ez alkalommal az Emlékdíjat Brenyó Mihály és Brenyó Mihályné, a Junior díjat pedig Gyenes Zoltán kapta.

Brenyó Mihály és MihálynéBrenyó Mihály és Brenyó Mihályné hosszú évtizedek óta szolgálják a magyar  matematikatanítást, áldozatos munkájukkal kivívták a hazai és a határontúli magyar matematikaoktatói szakma elismerését és megbecsülését. Csahóczi Erzsébet méltatásából idézünk:

Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy elsőként én köszönthetem szeretett kollégáimat,  Brenyó Mihálynét és Brenyó Mihályt, akik már a kezdetektől fogva bekapcsolódtak a Varga Tamás vezette komplex kísérlet módszereinek kipróbálásába és népszerűsítésébe.

A 2016. évi Varga Tamás Emlékdíjat a Brenyó házaspár nyerte el kivételes szakmai kvalitása, a pedagógus hivatás iránti elkötelezettsége,  minőségi matematikaoktatása, a lemaradó, nehéz körülmények között élő gyerekek felzárkóztatása, valamint a matematikai tehetségnevelés és tanártovábbképzés érdekében kifejtett munkássága elismeréseként.

Mindketten már 53 éve a nemzet napszámosai, 3 évvel ezelőtt vehették át aranydiplomájukat. Hosszú lenne számba venni, hány iskolában tanítottak, hány szakkörben, országos táborban gondozták a matematikában tehetséges diákokat, de a fontosabb állomások felsorolását mégsem hagyhatjuk el.

A Brenyó házaspár a kecskeméti Pedagógus Gyermekotthonban (ONI) kezdte oktató-nevelő pályafutását. Az Imbolygó lámpások c. filmben nagy szeretettel beszélnek róluk az intézet falai között nevelkedett nehéz sorsú pedagógus gyermekek.

Brenyó Mihályné Kemény Anna, a gyerekek szeretett Anci nénije, matematika-kémia-testnevelés-pedagógia szakos általános iskolai tanár. Tanított Kunbaracson összevont osztályokban. A Kodály Iskolában, ahol 13 évig igazgatóhelyettes is volt. Tanított még a Hunyadi János, Mátyás Király, Arany János és a Zrínyi Általános Iskolában.

Brenyó Mihály, Misi bácsi, matematika-fizika szakos középiskolai tanár, kezdetben egy közgazdasági szakközépiskolában tanított. Majd 26 évet töltött a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban az intézmény igazgatójaként és tanáraként. Volt olyan diákja, akinek a nagymamáját is tanította.

Iskoláikon kívül is mindketten nagy hatású munkát végeztek és végeznek ma is. Saját városukban vezetnek matematika szakköröket, a közel negyedszázados MATEGYE (Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány) munkatársai. Évtizedek óta részt vállalnak az országos matematikaversenyek szervezésében, lektorálják a Zrínyi és Gordiusz matematikaversenyek feladatsorait és versenykönyveit. Előadásokat tartanak a tehetséggondozásról, immár az országhatárokon túl is.

Brenyó Mihály tanár úr több mint húsz éve, a Bányai Gimnázium igazgatójaként, városi pontszerző matematika versenyt indított a 3-4. osztályos kisdiákok számára. Ez a kezdeményezése immár 13 éve Romániában is egyre népszerűbb. Ezt mutatja az is, hogy 2010 óta a versenyt Brenyó Mihály Pontszerző Matematikaversenynek nevezik, megtisztelve ezzel a tanár úr munkáját és kitartását.

A Brenyó házaspár a matematika népszerűsítésének a mai napig fáradhatatlan munkása. Sok szép siker és rangos elismerés koronázta eddigi munkájukat. A szép sikerek mögött azonban nagyon sok munka áll, a tehetséggondozó szakköreikre – még az 53. tanév után is – sokat készülnek.

Brenyó Mihály tanár úr egy interjúban így ír szeretett mesteréről, Kalmár László matematikusról:

„Talán az Eötvös Kollégiumnál is többet jelentett nekem Kalmár Laci bácsi, aki az évfolyamból négy-öt embert behívott a szobájába és elmondta, hogy megnézte az eddigi életünket, és látta, hogy mi vagyunk itt a legszegényebbek. Majd elmesélte, hogy ő is így nőtt fel, és azt mondta, ha bármi problémánk van, akkor az ő ajtaja egy kopogásra nyílik a számunkra. Ekkora bizalma volt, … és ezt a bizalmat az egész pályámon igyekeztem továbbadni a saját diákjaimnak.”

A Junior díjas Gyenes Zoltánról Dobos Sándor, a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium matematikai munkaközösségének vezetője beszélt.

Gyenes Zoltán a Budapesti Fazekas Gimnázium tanára. Diákkorában rendszeres és eredményes résztvevője volt országos és nemzetközi versenyeknek. Gimnazistaként három egymást követő évben részt vett és érmet szerzett a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián. Pósa Lajos tanítványa volt, a táborokban ma is közreműködik állandó segítőként, mentorként. Magas szintű matematikai tudása mellett tanárként is példamutató munkát végez, a tagozatos diákok felkészítése mellett lelkiismeretesen segít a lemaradóknak.Gyenes Zoltán Sok egyéni ötlete van nemcsak a matematikában, hanem a tanításban is, de sokat tanul mestereitől, Pósa Lajostól, Surányi Lászlótól és kollégáitól is. Gyakran beszélget munkatársaival, nyitott gondolkodá­sával inspirálja őket is, szívesen és nagy felkészültséggel beszél érdekes módszertani eredményekről, különleges megoldásokról. Tanítási óráin felefedeztető, gondolkodtató módszereket alkalmaz, igyekszik tanítványaival megszerettetni a matematikát. Folyamatosan gondot fordít tanítványai egyéni fejlődésének követésére, segítésére. Alkalmazkodik a tanulók képességeihez és pillanatnyi ismereteihez. Figyelme nem korlátozódik a matematikai problémák kezelésére, részt vesz a gyerekek mindennapi életében, filmvetítéseket, közös játékokat, kirándulásokat szervez, ezek mind lehetőséget adnak neki a gyerekek jobb megismeréséhez, segítéséhez.

A Varga Tamás Emlékdíjasok listája itt olvasható: http://mathdid.elte.hu/html/vtdij.html .

Pálfalvi Józsefné

A Brenyó házaspár fényképét a www.ratztanarurdij.hu honlapjáról, Gyenes Zoltán diákkori képét a KöMaL archívumából http://db.komal.hu/KomalHU töltöttük le. (A Szerk.)