HÍREK – ÚJDONSÁGOK ROVAT A MATEMATIKÁHOZ ÉS A BOLYAI TÁRSULATHOZ KAPCSOLÓDÓ ESEMÉNYEKRŐL, ÚJDONSÁGOKRÓL SZÓL. (ROVATSZERKESZTŐ: RÁKÓCZI ILDIKÓ.)

Új sorozat indul áprilistól a Gólyában Szingularitások címmel. Előadó: Pintér Gergő, a MateMorfózis kitalálója és létrehozója. A MateMorfózis előadássorozatról volt már szó ebben a folyóiratban. Az egyes alkalmakat a szervezők igyekeznek megörökíteni. Bár a beszélgetésekkel szabdalt előadásokról készült videók többnyire inkább dokumentumértékűek, mindezt meg lehet találni a matemorfozis.hu oldalon. Az ismeretterjesztő – együttgondolkodós − szórakoztató rendezvénysorozat 2018. ápr. 4-én kezdődik és május 9-ig tart.

Az 1646-ban Lipcsében született matematikusról és filozófusról, Gottfried Wilhelm Leibnizről elnevezett díjat Németország legjelentősebb tudományos elismerései között tartják számon. A Német Kutatási Alap 1985 óta évente több kutatónak adja át a „német nemzeti Nobel-díjat“. Idén a 11 díjazott egyike Székelyhidi László, a Lipcsei Egyetem Alkalmazott Matematikai Tanszékének vezetője, akinek munkásságát Bátkai András méltatja.

2018. február 21. és 26. között rendezték meg a 10. Romanian Master of Mathematics (RMM) versenyt, amelyen a magyar csapat egy arany és három ezüstérmével kiemelkedő eredményt ért el. A verseny jellege hasonlít a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiára, az IMO-ra, azaz a versenyzőknek 2 egymást követő nap 3−3 feladat megoldására van lehetőségük, melyre mindkét nap 4 és fél óra áll rendelkezésükre. A feladatok nehézsége is IMO-szintű, sőt előfordul, hogy nehezebbre is sikerül.

A Bolyai János Matematikai Társulat 2017. évi díjainak átadására (Szele Tibor Emlékérem, Grünwald Géza Emlékérem, Farkas Gyula Emlékdíj, Rényi Kató Emlékdíj, Patai-díj), valamint a Kürschák József Matematikai Tanulóverseny és a Schweitzer Miklós  Matematikai Emlékverseny eredményhirdetésére december 20-án került sor Budapesten, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet nagytermében.

2017 decemberében nagyon szép ünnepséget és szakmai konferenciát tartott egy hódmezővásárhelyi általános iskola abból az alkalomból, hogy 10 éve vették fel Varga Tamás nevét. Az iskola méltó módon őrzi névadója szellemiségét és alkalmazza matematikatanítási módszereit. A színvonalas szakmai programon Szitányi Judit, Pintér Klára, Szalay István adott elő. Pálfalvi Józsefné két előadása közül közöljük az egyiket, a megnyitó beszédet Varga Tamás életéről és munkásságáról.

Az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet decemberi évzáró ünnepségén Pálfy Péter Pál igazgató értékelte az intézet éves tevékenységét 2017-ben. Amint az az igazgatói beszédből kiderült, a tavalyi év különösen sikeres volt a Rényi Intézet számára. A kutatók mind a hazai, mind a nemzetközi pályázatokon eredményesen szerepeltek, ennek köszönhetően a hazai és határon túli magyar fiatalok mellett külföldi kutatók alkalmazására is lehetőség nyílik.

Váratlanul érkezett a hír: 2018. január 5-én elhunyt Votisky Zsuzsa. A Typotex Kiadó alapítóját és vezetőjét jól ismerte a könyves szakma, a Bolyai Társulat tagsága és megszámlálhatatlan jó barátja és tisztelője. A magyar tudományos könyvkiadásban és az elektronikus publikálás területén végzett munkája Magyarországon egyedülálló volt Tudta, milyen az értékes, jó könyv és csak ilyet adott az olvasói kezébe. Fia, Tikk Domonkos és közeli barátja, Pálfalvi Józsefné búcsúztatják ezen az oldalon.

A Bolyai János Matematikai Társulat, az ELTE Matematikai Intézete és az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézete 2018. február 26-án, 94. születésnapján emlékülést tartott a nemrég elhunyt Császár Ákos tiszteletére. Császár Ákos, az MTA rendes tagja, az általános topológia nemzetközileg elismert szaktekintélye volt, aki egyetemi munkája mellett 1960 és 1993 között mellékállásban vezette az MTA Matematikai Kutatóintézetében a Topológiai Osztályt. A mostani beszámoló a tudományos előadásokra nem tér ki.

Nagy veszteség érte a magyarországi matematikus közösséget: 2018. február 6-án elhunyt Petz Dénes professzor, a matematikai fizika, a kvantum-információelmélet, a nemkommutatív valószínűségelmélet és mátrixanalízis nemzetközileg kiemelkedő kutatója, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára és a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet volt tudományos tanácsadója. Molnár Lajos egyetemi tanár nekrológját közöljük.

Gabi néni személye fogalom volt a „Fazekasban”, ahol 80 évesen is tanított. Tanítványai, kollégái így emlékeznek rá, örökké mosolygós szép arcára, huncut szemeire, érdeklődő kérdéseire, biztatásaira, sugárzó személyiségére. Amikor már nem tanított, akkor is eljárt minden évben a Bolyai Társulat Rátz László Matematikatanári Vándorgyűléseire, feltöltődni, beszélgetni a kollégákkal, kapni valami újat. Mindenkihez volt egy kedves szava. Egykori igazgatónője, Hámori Veronika búcsúztatja.