Matematikus Lányok Napja

Matematikus Lányok Napja

2019. április 30.-án első alkalommal csatlakozott az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet a Lányok Napja programsorozathoz.
Ez az országos, interaktív, ingyenes program, amit a
Nők a Tudományban Egyesület szervez, egyben a legnagyobb, lányoknak szóló pályaorientációs kezdeményezés is, számos országra kiterjed egész Európában. A „Lányok Napja” akció célja, hogy informálja a lányokat a műszaki és informatikai pálya előnyeiről, ezáltal bővítve látókörüket, tágítva a munka világáról alkotott képüket. Olyan pályaválasztási lehetőségekre hívja fel a kampány a lányok figyelmét, amelyekre általában nem gondolnak, és egyben ösztönzi őket, hogy fontos döntésüket saját jövőjükről ne az elvárásokra, hanem valós érdeklődési körükre és képességeikre alapozzák. Ezen a napon sokfajta rendezvény zajlik országszerte, melyek révén a fiatalok betekintést nyerhetnek a műszaki egyetemek, kutatóintézetek és cégek életébe. Jó alkalom arra, hogy megismertessék a továbbtanulni készülő középiskolásokkal az adott természettudományos területet. Ennek érdekében a fogadó intézmények megnyitják laboratóriumaikat, műhelyeiket és irodáikat; találkozókat szerveznek női professzorokkal és munkatársakkal, akik élő példaként szolgálnak arra, hogy milyen érdekes és izgalmas egy műszaki egyetemen tanulni, egy technológiai cégnél dolgozni vagy kutatóintézetben kutatni. Számtalan interaktív program várja a lányokat. Az új ismeretek megszerzésén túl betekinthetnek egy cég vagy kutatóhely mindennapi életébe, megismerhetnek olyan hölgyeket, akik már sikeres karriert futottak be természettudományos (STEM) területen. 

Milyen lehetőségeket kínált a magyar matematikakutatás központja?

A Matematika a játékokban című programon több műhelyfoglalkozás közül választhattak a kutatóintézetbe látogató diákok.

A matematika egyik területe azzal foglalkozik, hogy hogyan lehet különböző társasjátékokban jó stratégiát alkalmazni, okosan játszani.
Intézetünk Didaktikai Csoportjának vezetője, Juhász Péter a Játsszunk okosan! workshopon a felfedeztető matematikatanítás eszközeivel minden diák számára élvezetesebbé és érthetőbbé kívánta tenni a matematikát. A résztvevők kipróbálhattak olyan páros játékokat, amelyekben a nyerő stratégia kialakítása összetett matematikai gondolkodást igényel. A szükséges ismeretek minden esetben kapcsolódtak az iskolai tananyaghoz, ám egyes szituációkban már túlmutathattak azon.

Dienes Zoltánnak, a játékon alapuló matematikatanítás úttörőjének megunhatatlan logikai társasjátéka, a Ki jut a várba?  játékosan fejleszti a logikus gondolkodást. A hét nehézségi szinten játszható stratégiai társassal Backhausz Ágnes ismertette meg a lányokat: 4-től 6-os fokozatig igazi szellemi párbajok zajlottak a tehetséges lányok között. Közben természetesen a kutatási életpályáról is faggatták Ágit.

Cluedo, Robotok, Coyot és társaik foglalkozás során gyorsasági, kombinációs, logikai és térlátási készségeket igénybe vevő 2-4 fős társasjátékok és egyéb kártyajátékok matematikai hátterébe vezette be az érdeklődőket Szathmári Nóra.

Földvári Viktória Legyél SET! bajnok workshopja a kombinációs lehetőségek gyors helyzetfelismerésére, a megfigyelésre és a gyorsabb reakcióra épült. Gondolkodtató, pörgős játékmenetével a kártyajáték mindenkit magával ragadott, s jó hangulatot teremtett.

Az ország első tudománykommunikációs mentorprogramja, a SCIndikátor országos döntőse, Vida Ágnes Hétköznapok hálózatai a matematikában című előadásában arról beszélt a kíváncsi hallgatóságnak, miért választotta a a gráfok kutatását  és hogyan tervezi kutatói életpályáját hosszú távon. Mivel Ágnes, a Szegedi Tudományegyetem Bsc hallgatója, korban közel áll a középiskolásokhoz, ezért igen sokan tettek fel kérdést a témával, az egyetemi tanulmányokkal, és a kutatásával kapcsolatban.


A Budapestről és 5 vidéki város 13 oktatási intézetéből érkezett 50 diáklány élménydús napot töltött el a Rényi Intézetben. Remélhetőleg kedvet kaptak ahhoz, hogy egyetemistaként tovább tanulják a matematikát és később minél jobban hasznosítsák a tanultakat.

Szathmári Nóra

MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet