A lányok, a lányok, a lányok érmesek

A lányok, a lányok, a lányok érmesek

2012 óta rendeznek lányok részére matematikai olimpiát, míg az elsőn 19 csapat indult, az idei versenyen már 50 (és nemcsak Európából). A magyar csapat minden alkalommal az első 10 között végzett. A 2019. április 7-13. között Kijevben megrendezett nyolcadik European Girls’ Mathematical Olympiad (EGMO), azaz a Lányok Európai Matematikai Olimpiája idén is szép magyar sikereket hozott. A 196 induló versenyzőből 19-en nyertek arany-, 37-en ezüst-, és 56-an bronzérmet, közöttük:

Kerekes Anna (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium) 36 ponttal aranyérmet,

Hámori Janka (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium) 25 ponttal ezüstérmet,

Kocsis Anett és Mészáros Anna (mindketten a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium diákjai) 19-19 ponttal bronzérmet szerzett.

nemzetek rangsorában Magyarország a 7. helyen végzett (ha csak az európai országokat tekintjük). A csapatvezető Fekete Panna Tímea, helyettese pedig Kiss Melinda Flóra volt.

A lányok versenyéről, annak hátteréről nagyon tartalmas cikket írt Kabos Eszter, aki 2013-ban volt EGMO olimpikon: https://qubit.hu/2019/04/13/fergeteges-magyar-siker-a-lanyoknak-rendezett-matematikai-diakolimpian.

Az Érintő tavaly és tavalyelőtt is megjelentette a versenyzők által írt beszámolót, az élményeket most az a csapattag írta meg, aki immár harmadszor vett részt az EGMO-n:

Kis csapatunk vasárnap reggel kezdte meg útját Ukrajna fővárosába, Kijevbe. Az út kellemesen telt, és már kora délután a szálláson voltunk. Remek helyen laktunk, gyönyörű kilátással a 9. emeletről. Másnap volt időnk egy kis városnézésre Kijev belvárosában. Láttunk néhány nagyon érdekes épületet, tornyokat és arany tetejű kék templomokat. Még egy kisebb galériában is körbenéztünk. Ezen a napon került sor a nyitó ceremóniára, ami a szokásosnál talán kicsit izgalmasabb volt, mivel megismerkedhettünk néhány hagyományos ukrán hangszerrel, amelyeken ukrán népviseletbe öltözött zenekar játszott.

A harmadik és a negyedik nap főleg a versenyről szólt. Az első négy és fél óra alatt egy algebrai, egy kombinatorikai és egy geometriai, míg a második négy és fél óra alatt egy geometriai, egy számelméleti és egy kombinatorikai feladaton gondolkozhattunk. Összességében nagyon érdekesnek találtam őket, bár a második feladatsor hossza első látásra némileg ijesztő volt. Talán a legjobban az első nap harmadik feladata tetszett, mivel végre hasznos volt észben tartani a jó tanácsot: „egy életem, egy halálom, az inverziót megpróbálom”.

A verseny ötödik napján kirándulni voltunk, egy látogatók számára épített ukrán faluban. Az idegenvezetőnk egy népviseletbe öltözött néni volt, aki sokat mesélt nekünk a faluk mindennapjairól, a szokásokról és ünnepekről. Azt is megtanította, hogyan kell a kendőt szépen felkötni a fejünkre. Egyetlen rossz dolog volt a kirándulásban: az idő. Sajnos nagyon hideg volt, az eső is esett, ami majdnem elvette a kedvünket a kirándulástól. Ezt próbálták vendéglátóink orvosolni néhány hagyományos népi játékkal és ukrán néptánc tanításával. A mozgás némileg felmelegítette megdermedt végtagjainkat és visszagondolva nagyon kellemes napot töltöttünk el a fogvacogtató hideg ellenére.

Mire visszaértünk a szállásra, a feladatok nagy része már ki volt javítva, és estére az éremhatárokat is  meghúzták. A magyar csapat 2 bronz, 1 ezüst és 1 arany érmet szerzett és az országok listáján 8. (az európaiak listáján 7.) lett. Az eredménynek mindannyian nagyon örültünk, de a napnak még nem volt vége. Fekete Panna és Kiss Melinda (csapatvezetőnk és csapatvezető helyettesünk) egy különleges programmal készült számunkra. Kipróbálhattuk, milyen az ő helyükben lenni, és a diákok pontjaiért küzdeni.

A hatodik napon közösen vettünk részt egy hajókiránduláson, majd a záró ceremónián és végül az utolsó közös vacsorán, melyet egy éjfélig tartó zenés-táncos mulatság zárt le. Ezután már csak összepakoltunk, mivel másnap hajnalban indultunk haza Budapestre.

Összefoglalva: az idei EGMO is mókában, izgalmakban és érdekes matekpéldákban gazdag volt, és mindannyian nagyon jól éreztük magunkat.

Kerekes Anna

Kerekes Anna, Mészáros Anna és Kis Melinda személyesen is tartottak egy beszámolót az Arany Dániel Matematikaverseny eredményhirdetése előtt, hogy kedvet kapjanak a jövő várható lányolimpikonjai. Az ott bemutatott grafikon alapján − bizonyára szerepe van ebben az EGMO-nak is − növekszik a résztvevő lányok aránya a „nagy” Nemzetközi Matematikai Diákolimpián, de a görbe meredeksége még növelhető 😊.

A szerk.