Dombóvári matematika- és fizikatábor

Dombóvári matematika- és fizikatábor

 

KöMaL fizikatábor 2019

Az idei KöMaL-tábor volt életem első ilyen tábora, így minden program újdonság volt számomra. Már a tábor elején csoportokba szerveződtünk, mégpedig úgy, hogy lehetőség szerint az egy csapatban levő gyerekek évfolyamának számait összeadva ugyanolyan értékeket kapjunk. A lelkes szervezők igyekeztek minél jobban vegyíteni minket, hogy sok új emberrel tudjunk megismerkedni.

Minden nap elején megkaptuk a feladatainkat, volt egy mérés, egy becslés és öt számolási példa. Ez nem egyéni feladat volt, amire hamar rá is kellett jönnünk. Megpróbáltunk kooperálni, és úgy beosztani a feladatokat, hogy mindenki a szintjének és korosztályának megfelelőt kapja. Ha pedig valamelyik csapattársunk elakadt, igyekeztünk segíteni, de a tanárok és az ifik is a segítségünkre voltak.

A mérési feladatok voltak a legkreatívabbak, és ezek hozták legjobban össze a csapattagokat. Még a gunarasi strand medencéit is igénybe kellett vennünk az egyik napon, hogy minél több pontot szerezzünk.

Ám ebben a táborban nem csak fizikások voltak. Jöttek matekosok is, akikkel minden nap együtt ettünk, és szabadidőnkben beszélgettünk.

Az esti előadásokat tanáraink és az egyetemista segítőink tartották. Hallhattunk például a szingularitásokról a fizikában, hanghullámok terjedéséről műanyag csövekben és programozásról is.

A tábor során a kedvenc feladatom a forrasztás volt, ahol ellenállásokat, illetve kondenzátorokat forraszthattunk össze. Szabadon szárnyalhatott a képzeletünk és így készülhettek el a dodekaéderek, kockák és a szuperkockák. Ezekkel volt mérési feladat is, ahol ki kellett számolni az áramkörbe kapcsolva fellépő ellenállást, avagy kapacitást.

          

 

Idén a konstrukciós feladat az volt, hogy a héten felhasznált papírokból minél nagyobb teherbírású hidat kellett építeni. A mi alkotásunk a hídavatás során a hernyó nevet kapta, amely korrelált az alakjával és a teherbírásával.

    

 

Pálfi Fanni Klaudia

Matek olimpiai edzőtábor Dombóváron

A nemzetközi matematikaversenyekre, diákolimpiára készülő diákok már korábbról ismerik egymást. Olvashatják egymás nevét a KöMaL-ban, többször találkoznak olimpiai szakkörön, versenyeken. Az utolsó olimpiai válogatót az idei tanévben is Kecskeméten szervezték a Mategye Alapítvány segítségével. A helyezések alapján az IMO, MEMO csapatok kialakultak már ott a helyszínen, és körvonalazódott az utánpótlás is. A legjobb 20 diák kapott meghívást a június végén Dombóváron rendezett olimpiai edzőtáborba.

A matematika szakmai program reggelente egyéni feladatmegoldással indult. Ezt követően csapatban lehetett dolgozni, majd közös megbeszélésen néztük át a megoldásokat. Ezeket a foglalkozásokat Dobos Sándor és Kiss Géza, a budapesti Fazekas Gimnázium tanárai vezették. Munkájukat ifiként segítette Kovács Benedek, korábbi diákolimpikon, aki jelenleg Cambridge-ben tanul. A napi feladatsorok között szerepeltek a tavalyi olimpiára javasolt feladatok (shortlist példák), a táborvezetők által választott feladatok, és a résztvevők által választott feladatok. A tábor előtt minden diák kapott ehhez iránymutatást. Az IMO csapat tagjai korábbi olimpiák feladatai közül válogattak, a többiek a British Mathematical Olympiad három-három évjáratából készítettek válogatást, amolyan keresztmetszetet. A táborban ezeket a feladatokat is igyekeztünk feldolgozni. A kiadott feladatok megbeszélésére délutánonként is volt még egy hosszabb, közös alkalom. Csütörtökön a hagyományos MEMO jellegű csapatverseny került sorra, ennek feladatsorát Williams Kada állította össze, aki korábban a KöMaL A pontversenyének a gazdája is volt.

A táborban a matekosok a KöMaL fizikatáborában résztvevő diákokkal együtt voltak. Így esti előadásokon, szabadidős programokon lehetett beszélgetni, barátkozni, játszani. A táborzáró közös tűz programját a fizikusok krumpliágyújának díszlövései indították, szalonnát sütöttünk, énekeltünk. A hét folyamán a tábor pályáján komoly focicsaták zajlottak, egyik délután pedig a Gunarasfürdő medencéiben pancsolhatott a társaság, élvezve a napsütést, a remek csúszdákat és a príma társaságot.

Dobos Sándor