AZ INTERJÚ-PORTRÉ MENÜPONT JÓL VAGY KEVÉSBÉ ISMERT MATEMATIKUSOKAT, VAGY OLYAN, EGYKOR MATEMATIKUSKÉNT VÉGZETTEKET SZERETNE BEMUTATNI, AKIK MA MÁS SZAKMA ELISMERT KÉPVISELŐI, SPORTOLÓK, MŰVÉSZEK...(ROVATSZERKESZTŐ: OLÁH VERA.)

Radnai Gyula kutatása  bepillantást nyújt abba a korba, amelyikben Rados Gusztáv és Fröhlich Izidor vizsgáztatta a tanárjelölteket a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán (!), ahol többek között Visnya Aladár, Zemplén GyőzőFejér Lipót, és akiről a cikk szól, Faragó Andor tanult. A középiskola, ahol érettségizett, a „VII. kerületi m. kir. áll. főgymnasium” volt. Ma ez a Madách Imre Gimnázium... Ez a kép a régi-új gimnáziumról  a  facebook-oldalukon látható.

Kónya István 2016-ban Rátz Tanár Úr Életműdíjat kapott. A róla szóló kisfilmet és ezt a méltatást 2016. november 30-án a díjkiosztó ünnepségen, a Magyar Tudományos Akadémián láthatták-hallhatták a meghívottak. 1958-ban végzett matematika-fizika szakos tanárként a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. 1958-ban kezdett el tanítani Ózdon, és különböző beosztások után 1996-ban vonult nyugalomba az ózdi József Attila Gimnáziumból. 22 évig volt a matematikai munkaközösség vezetője, kétszer is igazgatóhelyettesként irányíthatta szeretett középiskolája munkáját.

Amikor egy jelentős tudós meghal, számokba rendezik munkásságát: hány könyvet írt, mennyi ilyen, olyan, amolyan cikket publikált, hányan szereztek tudományos fokozatot az irányításával, mekkora az idézettsége. Pedig sokszor fontosabb a személy kisugárzása... Vizvári Béla visszaemlékezése egykori munkatársára.

Tarcsay Tamás 2016-ban Rátz Tanár Úr Életműdíjat kapott. A róla szóló kisfilmet és ezt a méltatást 2016. november 30-án a díjkiosztó ünnepségen, a Magyar Tudományos Akadémián láthatták-hallhatták a meghívottak. 1979-ben végzett a szegedi József Attila Tudományegyetem matematika-fizika szakán. Végzés után az egyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumában (mai nevén SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola) kezdett tanítani matematikát, fizikát és technikát, ahol a mai napig is oktat.