Néhány szó az Ünnepeltről
Csiszár Imre a magyarországi matematikai közösség kimelkedő alakja. Tíz éven át (1996–2006) volt a Bolyai Társulat elnöke és negyven éven át (1968–2008) vezette a Matematikai Kutatóintézet (a későbbi években már Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet) információelméleti kutatócsoportját. E csoport nemzetközi elismertségéről érdemes megjegyezni, hogy annak három tagja is elnyerte az IEEE Information Theory Society legrangosabb díját, a Claude Shannon Award elnevezésű kitüntetést. (Csiszár Imre 1996-ban, Marton Katalin 2013-ban, Körner János 2014-ben; Körner János ekkor már bő két évtizede Olaszországban dolgozott, de információelméleti eredményeinek nem csekély részét még itthon érte el.) Ezt a díjat egy embernek adják évente, eddig összesen 41 kutató részesült benne.
Csiszár Imre Miskolcon született 1938. február 7-én. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemre eredetileg fizikus hallgatóként iratkozott be 1956-ban. Elsőévesen harmadik díjat nyert a Schweitzer versenyen, majd 1957-ben másodéves, még mindig fizikus hallgatóként első díjat. A következő három évben már matematikus hallgatóként érte el ugyanezt az eredményt, amivel egy máig megdöntetlen rekordot elsőként állított be (illetve akkor még fel): a verseny hetvenéves történetében összesen hatan nyertek négy alkalommal első díjat, közöttük Csiszár Imre volt az első. (Ezt a rekordot az Érintő 2017 márciusi számában a Schweitzer versenyről olvasható cikk is megemlíti és fel is sorolja a hat nevet, ld. itt.) A Matematikai Kutatóintézetben rögtön az egyetem elvégzése után kezdett dolgozni 1961-ben. Magyarországon az információelméleti kutatásokat Rényi Alfréd, az Intézet első, alapító igazgatója kezdeményezte. Csiszár Imre az ő tanítványa, majd rövidesen az információelmélet vezető kutatója lett.
Matematikai eredményeit itt nem részletezzük, de megemlítjük, hogy Körner Jánossal közösen írt „Information Theory: Coding Theorems for Discrete Memoryless Systems” című könyve az információelmélet klasszikus monográfiáinak egyike. 2011-ben, harminc évvel az első kiadást követően, jelent meg a könyv két új fejezettel bővített második kiadása a Cambridge University Press gondozásában.
Csiszár a fent már említett Shannon-díj mellett más jelentős nemzetközi díjaknak is birtokosa, ezek közül a legnevezetesebb alighanem a 2015-ben neki ítélt IEEE Hamming Medal. Idehaza 2007-ben Széchenyi-díjat kapott, a Magyar Tudományos Akadémiának pedig 1990 óta tagja.
Conference on
Channels, Statistics, Information, Secrecy, Zero-error And Randomness
A fenti címben dőlttel kiemelt kezdőbetűk alighanem érthetővé teszik, miért nem érdemes a konferencia címét lefordítani és arra is magyarázatot adnak, hogy miért adtunk a rendezvénynek ilyen hosszú címet.
A kétnapos, június 4-én és 5-én a Rényi Intézetben megrendezett konferenciára tizenöt előadót hívtunk meg. Nem egészen három héttel a konferencia kezdete előtt tragikus hír érkezett: az egyik meghívott, František Matúš, hosszú betegség után elhunyt. Matúš nem pusztán meghívottja, de egyik kezdeményezője is volt a konferenciának. Korábban rendszeresen vendégeskedett Budapesten és számos közös cikket írt Csiszár Imrével. Kedves alakját a Rényi Intézetben sokan ismertük, korát is tudva (1961-ben született) halálhíre különösen megrázó volt. Csirmaz László, aki szintén írt vele közös cikket és a szervező bizottságnak is tagja volt, vállalta, hogy az eredetileg Fero (ezen a becenéven ismerte mindenki, leveleit is így írta alá) előadására szánt időben ő tartson megemlékező előadást „Fero Matúš' Work on the Shape of the Entropy Region” címmel.
A további meghívottak a következők voltak. (Természetesen ez a névsor csak annak mond igazán sokat, aki valamennyire jártas a Csiszár Imre által művelt területeken. Az általuk képviselt intézmények sokfélesége és rangja azonban talán mások számára is informatív.) Andrew Barron (Yale University), Thomas Breuer (FH Vorarlberg), Michelle Effros (Caltech), Gács Péter (Boston University), Elisabeth Gassiat (Université Paris-Sud), Körner János („Sapienza” Universitá di Roma), Marton Katalin (MTA Rényi Intézet), Mosonyi Milán (BME), Prakash Narayan (University of Maryland), Igal Sason (Technion, Haifa), Flemming Topsøe (Københavns Universitet), Tusnády Gábor (MTA Rényi Intézet), Sergio Verdú (Princeton University), Raymond Yeung (The Chinese University of Hong Kong). (Tusnády Gábor előadását, kérésére, társszerzője, Michaletzky György, az ELTE professzora tartotta meg.)
A június 4-e hétfő reggeli rövid megnyitón Miklós Dezső, a Rényi Intézet igazgatóhelyettese üdvözölte a megjelenteket, majd elhangzott az igazgató, Pálfy Péter Pál levélben küldött üzenete – ő maga éppen az Egyesült Államokból tartott hazafelé egy másik rendezvényről, ezért nem tudott személyesen jelen lenni. Köszöntője Csiszár Imre számos, a jelen írás előző részében már említett érdeme mellett szót ejtett arról az anekdotaszerű tényről is, hogy az MTA Matematikai Osztályának az Akadémia helyesírással foglalkozó bizottságába való delegáltjaként azt is neki köszönhetjük, hogy nem szegünk szabályt, ha kötőjel nélkül egybeírjuk a valószínűségszámítás szót. Ennek helyénvalóságáról ugyanis Csiszár Imre győzte meg az említett bizottságot.
Az első előadást Sergio Verdú tartotta „Imre Csiszár and Information Measures” címmel. Az előadás híres magyarországi születésű matematikusok és fizikusok arcképének kivetítésével kezdődött: középen megjelent Csiszár Imrének a konferencia honlapján látható arcképe, majd egyesével újabb arcok bukkantak fel, melyek végül körülfogták az első képet. A közönség feladatul kapta, hogy mindig nevezze meg azt, akinek a képe megjelenik, és az volt a meglepő, hogy ez közel sem volt minden esetben triviális. Természetesen a Rényi Intézetben ülő hallgatóságnak nem okozott gondot Neumann János, Erdős Pál, vagy éppen Rényi Alfréd felismerése és a kivetített két Nobel-díjas fizikust, Wigner Jenőt és Gábor Dénest sem az előadónak kellett megneveznie. Kálmán Rudolf arcképének megjelenését viszont hosszabb csönd fogadta, s bár én hallottam, hogy a pár sorral mögöttem ülő Lovász László félhangosan kimondta a nevét, a legtöbben az előadótól tudták meg, hogy kit ábrázol a kép. Az ezután következő Wald Ábrahám fiatalkori képét pedig úgy tűnt, hogy senki sem ismerte föl. (Talán érdemes itt megjegyezni, hogy Jordan Ellenberg magyarul 2016-ban megjelent „Hogy ne tévedjünk – a mindennapi élet rejtett matematikája” című érdekes könyvében nagy hangsúllyal szerepel egy történet, aminek Wald a főszereplője.)
Hétfőn nyolc, kedden hét, egyenként negyvenperces előadás hangzott el, a részletes program az előadások kivonatával együtt megtalálható itt.
Szokásos eleme a konferenciáknak egy közös vacsora, a bankett, amire az első nap estéjén került sor. Hárman lettek megkérve, hogy szóljanak néhány ünepi szót: Sergio Verdú, Körner János és Prakash Narayan. Amellett, hogy milyen nagy hatással volt Csiszár Imre a pályájukra, mindhárman kiemelték sokak által megtapasztalt és felemlegetett nagyvonalúságát. Ezt illusztrálandó Körner János a következő történetet mesélte el. Feladatnak javasolt egy problémát közös könyvükbe (a Csiszár-Körner könyv számos eredményt feladatként dolgoz fel), amit Imre rögtön nagy tetszéssel fogadott. Rövidesen eszébe jutott azonban, hogy hallott már erről korábban, és arra is emlékezett, hogy az szerepel Flemming Topsøe egy cikkében. Lementek hát a könyvtárba, ahol Csiszár tényleg gyorsan megtalálta a cikket és benne a releváns erendményt. Egy apró részlet, amiről megfeledkezett a kapcsolódó tételt bevezető részből derült ki. Nevezetesen, hogy az eredmény Csiszár Imrétől származik.
Pár szót maga az ünnepelt is szólt a banketten. Egyebek mellett azt emelte ki, milyen szerencsésnek érzi magát amiatt, hogy mind a munkája, mind a családja rengeteg inspiráció és öröm forrása volt mindig a számára.
A kedd délutáni utolsó előadást követő fotózás után vettek búcsút egymástól a résztvevők. (Sajnos voltak, akiknek már korábban el kellett menniük, és emiatt lemaradtak a fényképről.) Természetesen ilyenkor mindenki udvarias, de elköszönő szavaikból úgy lehetett érezni, hogy kellemes emlékekkel térnek haza erről az ünnepi találkozóról.
További részletek (és további fotók) találhatók a konferenciáról annak honlapján: itt.
Köszönetnyilvánítás
Az IEEE Information Theory Society Newsletter című kiadványa szintén kért beszámolót az eseményről. Ezúton mondok köszönetet az IEEE IT Society Publications Committee felelős tagjainak ahhoz való hozzájárulásáért, hogy az oda már korábban leadott cikk egyes részeit a jelen beszámoló megírásakor felhasználjam. Szintén köszönöm Körner Jánosnak a jelen írással kapcsolatos hasznos észrevételeit.
Simonyi Gábor
MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet
80 éves Csiszár Imre Széchenyi-díjjal kitüntetett akadémikus
Csiszár Imre már gimnazista korában is sikeresen szerepelt a matematikai és a fizikai tanulmányi versenyeken. A érettségi után az ELTE TTK fizikus szakára iratkozott be, majd tanulmányait a matematikus szakon fejezte be. Felesége, Kárpáti Andrea is matematikus, négy gyermekük van.
Számos hazai kitüntetést kapott, mint például: Grünwald Géza Díj (1964), Akadémiai Díj (1988) és Szele Tibor Emlékérem (2003), Széchenyi Díj (2007). Diplomázás után az MTA Matematikai Kutató Intézetébe került, ahol létrehozta a hamarosan világhíressé váló Információelméleti kutatócsoportot. Végleges formába öntötte a Shannon-elméletet, amit aztán Körner Jánossal írott könyve részletez. Csaknem száz tudományos dolgozatára mintegy kétezer független hivatkozás érkezett. 1996-tól 2006-ig a Bolyai Társulat elnökeként is működött. Számos külföldi egyetem vendégprofesszora volt (Stanford, Maryland, Leuven, stb.) Tudományos munkásságát a nemzetközi közösség a Shannon-, Hamming-, Bolzano- és Dobrushin-díjjal honorálta. Oktatott az ELTE TTK-n, ahol 2017-ben díszdoktorrá avatták, és a BME-n is, ez utóbbinak Professor Emeritusa.
Kedves Imre! Tisztelőid, munkatársaid, barátaid nevében kívánok további eredményeket és jó egészséget:
Fritz József
BME TTK Matematikai Intézet