Matek mindenhol

Matek mindenhol

Ez a könyv nem a tanároknak szól. Szülők számára készült, mégpedig elsősorban olyan szülőknek, akiknek diákkorukból főleg nyomasztó élményeik vannak a matematikával kapcsolatban. A könyvben szereplő ötletek segítenek feloldani az ő esetleges szorongásaikat is, és segítenek, hogy az otthoni gyakorlás élvezetes játékká válhasson. Otthoni gyakorlás? Boltban, utcán, orvosnál, akár a fürdőkádban is előkerülhetnek ezek a feladványok, hiszen a matek a mindennapi életünk része, valóban mindenhol megtalálható.

A könyv alkotói rengeteg segítséget nyújtanak a használathoz: Minden feladatnál jelölik, 3 és 11 éves kor között kiknek ajánlják, konkrétan milyen matematikai tevékenységben segít, sőt a tárgymutatóban a matematikai témakörök mellé is odaírták, melyik játékokban foglalkozhatunk velük. A bevezető címe – Hogyan használjuk ezt a könyvet? – önmagáért beszél. Megosztanám az ajánló két kedvenc mondatát: ,,A könyvben felsorolt játékokat és ötleteket szórakoztatásnak szántuk, ezért csakis jókedvűen érdemes kipróbálni őket. De akármennyire élvezitek is, ne vidd túlzásba!”

A további felosztás a mikor-hol-milyen apropóból téma alapján történik. Rögtön az első még mindig technikai segítség: ,,Hogyan beszéljünk a matekról?”. De nézelődhetünk például a ,,Vizsgálódás és felfedezés”, ,,A nap végén”, az ,,Úton-útfélen” fejezetekben, sőt e sorok írója a ,,Matekvarázslatban” számára is ismeretlen feladványokra bukkant.

A könyv borítója, a belső illusztrációk kedvesek, humorosak. S mivel a matematika mindenhol ott van, akár vonalzóként is használhatjuk.

Kedves Óvónők, Tanítók!

Nézegessük mi is bátran ezt a könyvet, biztosan találunk benne magunknak is jó, továbbfejleszthető ötleteket, és ajánljuk azoknak a szülőknek, akiknek gyerekei esetleg nem elég nyitottak a matematika felé vagy különösen érdekli őket vagy csak egyszerűen szeretnek játszani és gondolkodni - szóval mindenkinek!

A szerzők:

Rob Eastaway  – angol író, a matematika népszerűsítésén dolgozik, számos ilyen témájú könyvet írt. A Matek Inspiráció (Maths Inspiration) nevű nemzeti program igazgatója, amely szerte az országban tinédzserek tart előadásokat. Cambridge-ben szerzett mérnöki és menedzsment tudományokból diplomát.

Mike Askew – 1978 óta oktat matematikát, kezdetben általános és középiskolákban, később a tanárképzésben. Kutatásai, könyvei és tanítása során a matematika lebilincselő és élvezetes oldalát akarja megismertetni.  

Kőkúti Ágnes

Rob Eastaway Mike Askew: MATEK MINDENHOL

101 gondolkodtató játék és feladvány

fordította: Dedinszky Zsófia

HVG könyvek https://www.hvgkonyvek.hu/matek-mindenhol?keyword=matek