Hóember a tanteremben

Hóember a tanteremben

Nem, a cikk címe nem tévedés, sőt, ez a hóember jó okkal és tartósan költözhet be tantermünkbe, ha akarjuk, családostól, sőt, csapatostól…

Olyan volt diákként írok, aki mindig küzdött a matematika kihívásaival, és sajnos nem a kreativitás és játékosság helyeként maradt meg bennem a matematikaóra, pedig meg vagyok győződve arról, hogy ezeknek megvan a létjogosultsága ott is. Némi barkácsolással (szerintem) a számok iránt kevésbé érdeklődő gyerekek is megfoghatóak. Két éve Mura-Mészáros Csaba kollégámmal társvezetője vagyok egy újrahasznosító kreatív szakkörnek, ahol az aktuális időszakhoz, évszakhoz, ünnephez illő tárgyakat készítünk. Az idei karácsonyra készülve találtam a geometrikus papírdíszek témájára. Erről olvasva merült fel bennem a gondolat, hogy például egy geometrikus hóember milyen remekül illene egy ádventi matematikaórára vagy szakkörre. Ez a kis barkácsolás is segíthet, hogy játékosabbá, hangulatosabbá tegyük a matematikaórákat, különösen így, az ünnepek közeledtével, karácsony előtt.

A geometrikus hóembert a 10 évnél idősebb iskolás korosztály el tudja készíteni. 8. évfolyam fölött már egy-egy diák maga is el tud készíteni egy-egy hóembert egy tanóra alatt, kisebbeknek viszont úgy tapasztaltam, érdemes páros munkaként adni, hogy a foglalkozás végére esélyesen elkészüljön a mű, nem mellesleg segítve az együttműködés, a csapatmunka tanulását. Már az ötödik évfolyamon is elkészítjük néhány test hálóját, szabályos sokszögeket szerkesztünk a hetedik évfolyamon, évről évre bővítjük a síkgeometriai és térgeometriai ismereteinket. A tizenkettedik évfolyamon sor kerül a rendszerezésre is, egy-egy csoport erősségétől függően kisebb vagy nagyobb mértékben a mélyebb elméleti megközelítésre is módunk van. Ekkor szóba kerül az is, hogy ötféle szabályos test van, ezek egyike a szabályos ikozaéder.

Mi a hóemberünket két ikozaéderből „építjük”, a kalapja pedig egy szabályos hatszög alapú hasáb. Mivel tudunk szabályos háromszöget és hatszöget is szerkeszteni, akár a diákok is megszerkeszthetik maguknak a szükséges testhálókat. Mennyivel hangulatosabb ezt a hóembert egy tanórán közösen elkészíteni, mint otthon házi feladatként kiszabni és összeragasztani egy hatszög alapú hasábot... Így a tudás megszerzéséhez a közös munka és a kedves tárgy létrehozásának öröme is társul. Ha egy hangulatos szünet előtti órát tervezünk, akkor a hóember hálóját nyomtassuk ki, adjuk a tanulók kezébe, ezzel ügyeskedjünk. Ha geometriai ismereteket is szóba szeretnénk hozni, akkor szerkesszük meg az órán. Az a célszerű, ha egy tanuló a törzset, egy a fejet, egy pedig a kalapot szerkeszti. Ekkor érdemes egy órával többet szánni erre a témára, és rózsaszín, fekete és narancssárga filctollal készülni, hogy a hóember apró, színes részletei ebben az esetben se maradjanak le.

A hóember ötletének forrása a   http://www.minieco.co.uk/geometric-snowman/ oldal

A test linkje: http://www.minieco.co.uk/images/sept14/snowman2.pdf

A fej, orr, kalap linkje: http://www.minieco.co.uk/images/sept14/snowman1.pdf

Szükséges anyagok, eszközök:

  • Hóemberenként 2 db jó minőségű, fehér A/4-es papír, lehetőleg DIPA karton vagy műszaki rajzlap (Elkészíthető fénymásoló papírból is, de mivel így sokkal puhább lesz, a végeredmény sokkal sérülékenyebb. Vastagabb kartont nem ajánlanék.)
  • olló
  • vonalzó
  • papírragasztó (stift és/vagy folyékony)
  • folyékony papírragasztó vagy hobbiragasztó (az orr felragasztásához)

Lépésről lépésre:

1. A kinyomtatott mintán érdemes még a kivágás előtt határozottan, de óvatosan bekarcolni a hajtásvonalakat vonalzó és olló használatával. (Amennyiben mégis sikerül átszakítani a papírt, a minta visszájáról átlátszó ragasztószalaggal menthető az ikozaéder.

2. Vágjuk ki!

3. A karcolt vonalak mentén hajtogassuk meg!

4. A fejet, majd a testet ragasszuk össze! (Egyszerre egy fület ragasszunk a helyére, mivel így lehet precízen dolgozni! Több fül együttes ragasztásakor sajnos elcsúszhat az egyik. Az utolsó fület csak kívülre tudjuk ragasztani. Ha kiszámoljuk, hogy olyan felületre essen, amelyre utána másik testet ragasztunk, nem fog látszani.

5. Az orrot és kalapot hajtogassuk meg és ragasszuk össze!

6. Az orrot ragasszuk fel a fejre! (Ekkor érdemes folyékony ragasztót használni, mivel az orr mintára nem kerültek felragasztó fülek,hiszen ilyen kis méretben ezek nem lennének szépen használhatóak. A folyékony ragasztót akár kinyomhatjuk kis mennyiségben egy kisebb lehulló rajzlapra is. Ebbe óvatosan belemártva az orr ragasztandó felületét könnyebb precízen, maszatolás nélkül beragasztózni az orrot. A fehér hobbiragasztó átlátszóra szárad.)

7. Ragasszuk össze a fejet és a testet!

8. Helyezzük fel a kalapot! (Lehet a hóember feje búbjára, de lehet egy kicsit „félrecsapva” is.)

A lépéseket így elolvasva a munka nem tűnik túl hosszadalmasnak, de a bekarcolás viszonylag sok időt vesz el. Mégis érdemes rászánni az időt, mert a precízen bekarcolt és hajtogatott palást szinte belesimul a formába, amit várunk tőle.

Variációk a témára:

A hóembert egy fehér papírral leragasztott régi CD-re ragasztva dekorációként használhatjuk, ízlés szerint tovább díszítve.

Tócsa alakúra vágott fehér papírra csak a fejet ragasztva, a papírra széngombokat és botkarokat rajzolva máris olvadó hóemberünk lesz, ami remekül barkácsolható egy februári matematika szakkörön.

Dekoratív karácsonyfadíszt készíthetünk, ha karácsonyi mintás vagy csillogó dekorpapírból készítjük az ikozaédert, és ragasztás előtt egy tűvel cérnát, fonalat vagy szalagot szúrunk át a paláston.


A Kempelen Farkas Gimnázium két hetedikes csoportjában (egyikben szerkesztettünk is) és egy tizenkettedikes matematika fakultációs csoportban próbáltuk ki a hóember elkészítését. Ötletünk mindkét korosztálynál osztatlan sikert aratott. Bátran ajánljuk másnak is.

A http://www.minieco.co.uk oldalon további geometriai elemekből készíthető díszek, dekorációk is találhatóak.

Vertánné Büki Boglárka

Kempelen Farkas Gimnázium