1933. március 10-én született Kaposváron. 1951 és 1956 között az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem (ELTE) alkalmazott matematika szakán tanult. Tudományos érdeklődésének homlokterében a geometriai témák álltak. 1954-ben, harmadéves korában a Schweitzer Miklós Matematikai Emlékversenyen dicséretben részesült. Egy évvel később, negyedéves egyetemi hallgatóként a verseny győztese lett. Első publikációja még egyetemi hallgató korában, 1955-ben jelent meg egy svájci folyóiratban Fejes Tóth László egy problémájával kapcsolatban. Fejes Tóth később is mentorálta Heppest, az ő ajánlásával 1959-ben 3 hónapos ösztöndíjat kapott Freiburgban.
Az egyetem elvégzése után, 1956 nyarán került az Alkalmazott Matematikai Kutató Intézetbe, ahol 12 évig dolgozott tudományos munkatársként. Az intézet igazgatója ekkor Rényi Alfréd volt, és az intézet, létének igazolása érdekében elsősorban vállalatok számára dolgozott, amelyeknek fontos volt, hogy elmondhatták, tudományos alapokon végzik munkájukat. Ekkor a technika a számításokat még csak tekerős számológépekkel támogatta. Ösztöndíjjal 1963-ban 3 hónapot Olaszországban, 1965-ben egy évet az Egyesült Államokban, az Ohiói Állami Egyetemen töltött.
1968-tól Havass Miklós hívására a Nehézipari Minisztérium számítóközpontjába került, ahol az operációkutatás területén dolgozott. Osztálynyi fiatal kutató szerveződött körülötte, akiknek nem csak tudományos-szakmai vezetője volt. Együtt túrázott velük, együtt találtak ki szellemes kollektív performanszokat, együtt mentek sítúrákra. Osztályával együtt került át az INFELOR-ba, amelynek utódintézetében, a SZÁMKI-ban az ő vezetésével oldották meg Magyarország első nagy közigazgatási számítástechnikai projektjét, az Állami Népesség Számítógépes Nyilvántartását. E projekt során számos kényes politikai kérdést is fel kellett oldania, amelyeket kérlelhetetlen logikájával, elismert tudásával sikeresen tett meg. A rendszerváltás idején útja az MTA SZTAKI-ba, majd a Hungária Számítástechnikába vezetett, nyugdíjasként legközelebbi munkatársaival saját kis cégükben bonyolult problémák megoldásában vett részt ötletadóként, tanácsadóként.
Heppes Aladárral a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) Informatikatörténeti Fórumának „Arcképek a magyar informatika történetéből" sorozatában 2018-ban készült egy videoportré. Itt olvasható igen részletes szakmai életútja.
Temetésére sok volt kollégája jött el, akiknek „ideális főnöke” volt a NIMIGÜSZI, az INFELOR, a SZÁMKI és a SZÁMALK intézeteiben az 1970-es, 80-as években. Visszaemlékezésük szerint az akkori fiatalok, friss diplomások idősebb főosztályvezetőjeként a rendszeres szakmai továbbképzéseken (házi speciken), konferenciákon, közös publikációk támogatásán túl benne volt minden közös programban: ebéd utáni kávézás, közös süteményevés, nyári görögdinnyézés a tárgyalóban, téli hógolyózás, karácsonyi tréfás színielőadás, ajándékozás, mozi, vitorlázás, síelés, ping-pong-versenyek. Összetartotta a társaságot, beosztottjai számára vitathatatlan szakmai tekintély volt, mégis egyenrangúnak érezték őt magukkal, ez megadta azt a lehetőséget, hogy igazi baráti, szellemi közösséggé váljanak. Ez a barátság többekkel egész életében kitartott, rendszeres összejövetelekkel, évenkénti őszi kirándulásokkal.
A tavalyelőtti SZÁMKI-kirándulásnak még lelkes résztvevője volt, a tavalyi gyülekezőre már a családja hozta el, hogy találkozhasson a régi csapattal. Idén hiába vártuk, pár nap múlva jött a hír, hogy már nincs közöttünk.
Ali, 88 évet éltél, tartalmas volt, volt értelme, megérte. Köszönjük neked az együtt töltött éveket. Meghatározó volt későbbi életvitelünkben, erőt adott. Hálásak vagyunk. Köszönjük! Isten veled!
Oláh Vera
(felhasználva a Rényi Intézet honlapján megjelenteket, az NJSZT honlapját, közöttük Havass Miklós búcsúztatóját és Sas László búcsúbeszédét)