GAZDA(G)SÁG NEVET ADTUK A GAZDASÁG – TECHNIKA – MŰVÉSZET ROVATNAK, AMELYBEN BEMUTATJUK, HOL, MIKÉPPEN HASZNÁLJÁK FEL A MATEMATIKÁT, MILYEN GAZDAG IS AZ A KÖR, AMELYIK ÉRINTI EZT A TUDOMÁNYÁGAT. ( ROVATSZERKESZTŐK:  ILLÉS TIBOR, MOLNÁR-SÁSKA GÁBOR ÉS RÖST GERGELY.)

Nagyon jó eredményeket értek el a magyar diákok az idén augusztus 28. és szeptember 4. között Szegeden megrendezett Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI). Rendező országként hazánk két csapatot indíthatott, a nyolc diákolimpikon egy ezüst- és öt bronzérmet szerzett, a többi két csapattag dicsérettel tért haza a világ legrangosabb informatikai versenyéről, amelyre a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében készültek fel. Képes Gábor cikkében kiemeli a magyar diákok igen erős matematikai felkészültségét.

A European Consortium for Mathematics in Industry (ECMI) által szervezett európai modellezési hét, ami egy ipari matematikai alkalmazásokra és gyakorlati feladatmegoldásra épülő workshop, évente más-más európai országban kerül megrendezésre. Idén a szegedi Bolyai Intézet fogadta 14 ország 52 hallgatóját, akik 10 csoportban kerestek matematikai megoldást 1-1 gyakorlati problémára a határtudományok és az ipar területéről. Juhász Nóra beszámolóját a résztvevők élményei egészítik ki.

Az utóbbi időszak legnagyobb port kavaró nyelvközpontú mesterséges intelligencia (MI) fejlesztése, a ChatGPT lényegében csak 10 éves múltra tekint vissza. Bár működése korántsem hibátlan, mégis áttörésnek számít a természetesnyelv-feldolgozás területén. Ennek kapcsán ír Héja Enikő az előtanított nyelvmodellekről, végül röviden ismerteti a Nyelvtudományi Kutatóközpontban fejlesztett magyar GPT-3 nyelvmodellt, a PULI GPT-3SX-et, és kitér a nyelvmodellek potenciális veszélyeire. Arra is fény derül, hogyan változik a svájci bicska konyhai robotgéppé...Tovább...

Ha vannak is, akik tudják, kevesen vallják be maguknak, hogy a matematika egyes területei, különösképpen az informatikával határos területei jelentős filozófiai motivációk hatására jöttek létre. Ebben az írásban Kaposi Ambrus és Molnár Zoltán Gábor  bemutat néhány filozófiai motiváltságú témát, arra biztatva az olvasót, hogy legyen nyitott a formális tudományok és a filozófia gyümölcsöző kapcsolatának felfedezésére. Arra a kérdésre, hogy képesek-e a formális tudományok filozófiai kérdéseket eldönteni, az egyik példájuk a képen látható Alfred Tarski és Volker Halbach nevéhez fűződik. Tovább...

60 évvel ezelőtt, 1963 májusában, 81 évesen hunyt el Kármán Tódor, akinek nem sokkal előbb J. F. Kennedy elnök adta át a Nemzeti Tudományos Érem kitüntetést. Kármán Tódor neve egyaránt kapcsolódik az atombombához, az aerodinamikához, a szilárdságtanhoz, vagy a tüzeléstechnikához. Az aerodinamika és a mechanika területén munkája kétségtelenül megalapozott számos eredményt, ezek elméleti voltuk miatt nem rögtön, hanem a számítógépek térnyerésével váltak egyre fontosabbá, beépülve a mai modern végeselemes, véges térfogatos szimulációs szoftverekbe. A világhírű gépészmérnököt így látja Józsa Viktor.