SOKSZOR TALÁLKOZUNK OLYAN FELADATTAL, ÖTLETTEL, AMIT SZÍVESEN ELTESZÜNK KÉSŐBBI HASZNÁLATRA. A  TANÓRA – SZAKKÖR ROVAT SZERETNE HOZZÁJÁRULNI A MATEMATIKATANÁROK ESZKÖZTÁRÁNAK GAZDAGÍTÁSÁHOZ, FÓRUMOT KÍVÁN ADNI A GONDOK, NEHÉZSÉGEK MEGTÁRGYALÁSÁRA IS. (ROVATSZERKESZTŐ: HORVÁTH ESZTER.)

A cikksorozat második részében a Számelmélet, algebra témakör változásairól lesz szó. Csapodi Csaba először táblázatos formában mutatja be, hogyan módosulnak a számelmélet és algebra érettségi követelmények 2024-től. A középszinten is újdonságnak számító ismeretek esetén mutat néhány olyan feladatot, amit a követelmények alapján el tudna képzelni egy feladatsorban. A feladatok megoldása Facebook-oldalunkon és a következő számunkban is megjelenik. Következnek a részletek.

Éppen 130 éve, hogy Arany Dániel győri főreáliskolai tanár szerkesztésében először megjelent a Középiskolai Matematikai Lapok. Bíró Bálint 1900-tól 2000-ig tízévenként egy-egy feladatot választott ki a KöMaL csodálatos kincsestárából, mégpedig olyanokat, amelyek megoldói pályájuk során híres matematikusok lettek. A feladatok önmagukban is, megoldóik révén is érdekesek, de a szerző célja az is, hogy a mostani korosztály még szélesebb rétegeit buzdítsa részvételre a mai KöMaL feladatmegoldó versenyeiben. Következik a válogatás.

A magyar csapat nagyon szép teljesítménnyel 6. helyezéssel tért haza a 12. Európai Leány Matematikai Olimpiáról, Fülöp Csilla és Sztranyák Gabriella arany-, Wiener Anna ezüst-, Kercsó-Molnár Anita pedig bronzérmet szerzett. Élménybeszámolójukat is összegyűjtötte a csapat vezetője, Kiss Melinda Flóra, és helyettese, Baran Zsuzsa, akik jövőre várják az újakat is a matematikaversenyre készülő lányok közé. Mi minden történt az EGMO-n?