Az APP&X alkotópályázat eredményei

Az APP&X alkotópályázat eredményei

A Bolyai János Matematikai Társulat az UNESCO Bolyai Emlékévhez kapcsolódva hirdette meg APP&X pályázatát, amire 3-13. évfolyamos diákoktól összesen 238 kép, szöveg és videó érkezett Bolyai János Appendix című művéhez kapcsolódva. A pályázatok az ország minden tájáról különféle iskolákból érkeztek, erről előző számunkban írtunk részletesen.

Pálfy Péter Pál, Simon Péter, Szilágyi Áron, Kollár László a díjátadón. A háttérben a Vasarely Múzeum időszaki kiállításán Szentpétery Ádám festőművész alkotásának részlete látható.

A zsűri tiszteletbeli elnöke Szilágyi Áron olimpiai bajnok vívó volt, aki a Fazekas Gimnázium speciális matematika tagozatára járt, és matematika versenyeken is kiváló eredményeket ért el. A három műfajt a zsűrin belül három csoport bírálta el, mindegyikben jelen volt egy külső szakértő és a Bolyai Társulat egy vagy két képviselője. A zsűri 7 képet, 1 videót és 2 szöveget díjazott, és az internetes közönségszavazás eredményeként egy közönségdíj is született. A zsűri méltányolta a díjazott csapatok tanárait, és 5 különdíjat is kiosztott azoknak a tanároknak, akiknek kiemelkedően sok diákja nyújtott be magas színvonalú alkotást. A díjazottak alkotásai (és nevük, iskolájuk és tanáruk neve) megtekinthetők a Bolyai Társulat honlapján.

A díjátadót a budapesti Vasarely Múzeumban, Óbudán 2024. január 20-án rendezték több neves vendég részvételével. Szilágyi Áron arról beszélt, hogy a matematika hogyan segítette őt a vívásban elért eredményeiben. Kollár László akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára hangsúlyozta, hogy az MTA fontosnak tartja a diákok támogatását a jövő szempontjából. (Az MTA Alumni programja 1.3 millió forinttal támogatta a pályázatot, amit a diákok és a tanárok nyereményeire fordított a Társulat.) Laczkovich Miklós akadémikus, az MTA Matematikai Tudományok Osztályának korábbi elnöke a pályázatok sokszínűségét emelte ki. Pálfy Péter Pál akadémikus, a Bolyai János Matematikai Társulat elnöke Bolyai János munkásságát és a Bolyai Társulat történetét foglalta össze.

Huszti Melinda zsűritag, divat- és textiltervező művész így jellemezte a beérkezett 212 kép színvonalát és sokszínűségét: „Rendkívül szép napokat hozott a zsűri életébe a pályázatok beérkezése, és azok feldolgozása. Beszélgethettünk érzésekről, benyomásokról, amelyet az adott alkotás nyújtott számunkra, gyönyörködhettünk abban, hogy mennyiféle képalkotáshoz alkalmas eszközt és technikát sorakoztattak fel elénk a pályázó diákok – hitelesen képviselve a vizuális műfaj kifejezésmódjainak sokszínűségét. Több pályamű esetében egyetértettünk abban, hogy akár egy kortárs galériában is méltán megállná a helyét a mű, vagy éppen valamelyikünk otthonának a falán is örömmel nézegetnénk nap mint nap. Mind a manuális, mind a digitális képalkotó módszerek tekintetében igaznak mondható az, hogy igen széleskörű és magas minőségű ismeretekről, hozzáértésről tettek tanúbizonyságot a diákok, és külön öröm volt számunkra, hogy mindkét irány ugyanúgy megjelent mind a három korosztályban. A „kicsik” is bátran, és ügyesen használták a számítógépes grafika eszköztárát, és a „nagyok” sem restelkedtek megmutatni azt, hogy akár egyetlen grafitceruza is mennyire nagyszerűen alkalmas tud lenni arra, hogy ötleteiket, gondolataikat a vizualitás nyelvére fordítsák.  A fantázia, a szabad asszociációk, a mélyebb tartalom és az áttételes jelentés, a szimbolikus képek használata mind-mind arra engedett következtetni minket, hogy mennyire sokrétű gondolkodással, széleskörű ismeretanyaggal rendelkeznek a diákok. Ez a motívum ugyanúgy megjelent a munkákban a tartalmi síkon, mint ahogyan az előbb említett eszközhasználati sokszínűségben.”

Horváth Beáta zsűritag, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola mozgókép szakos vezetőtanára elmondása szerint a videópályázók több mozgóképes formával éltek: volt aki szimulációt, mások animációt készítettek, de láthattunk kisfilmet és szórakoztató oktató anyagokat (edutainmenteket) is. Szmerka Gergely zsűritag, a Bolyai Társulat Oktatási Bizottságának tagja, a Veres Péter Gimnázium matematika-magyar szakos tanára és az ELTE TTK oktatója a szöveg kategória zsűrijében értékelte a beérkezett pályműveket. “Minden korosztályból küldtek be alkotásokat a pályázók, összesen tizenhetet. Izgalmas írások születtek, amelyek a matematika és a szövegek világa közti összefüggésekre világítanak rá.”

Simon Péter, a Bolyai Társulat főtitkára, az ELTE Matematikai Intézetének igazgatója a képzsüri tagjaként ezt mondta: „Nehéz dolga volt a zsűrinek. Akármennyire közhelyszerűen hangzik is ez a mondat, ki kell mondanunk, mert valóban sokszori nekifutásra sikerült néhány munka tekintetében döntésre jutnunk, és fájó szívvel engedtük el egyik-másik kedvenc alkotásunkat, mire sikerült megtalálnunk a mindannyiunk által legkiemelkedőbbként elfogadott pályaműveket”.

Ács Katalin zsűritag, a Bolyai Társulat Oktatási Bizottságának tagja, a pályázat megálmodója és az APP&X elnevezés ötletgazdája így foglalta össze a zsűrizés szempontjait: “A döntéshozatalnál sokféle szempontot kellett figyelembe vennünk. Az egyik legfontosabb alapkritérium az volt, hogy egyértelműen és ötletesen jelenjen meg a pályázati kiírásban felsorolt, Bolyai munkásságához kapcsolható fogalmak közül minimum kettő: végtelen, távolság, találkozások, világok, tér, párhuzamosok, appendix. A másik fontos szempont emellett az volt, hogy a létrehozott mű, a technikától függetlenül vizsgálva önmagában is kiemelkedő művészeti, esztétikai értékkel bírjon. Nagyra értékeltük még az alkotások vonatkozásában az egyéniességet, szellemességet, az adaptációk megvalósításában rejlő kreativitás mértékét, az alkotó által kiválasztott technikában való jártasságot.”

A díjazott diákok nyereményként több élmény közül választhattak: 8 diák szabadulószobát és ingyenes Medve Szabadtéri Matematikaverseny nevezést, 4 diák Medve Matek Élménytábort, 2 diák Noha alkotótábort illetve kerámiatanfolyamot, és 2 diák online videofilmes tanfolyamot választott. A díjazott tanárok a Vasarely Múzeum csapata által készített ajándéktárgyat és könyv- vagy élményutalványt nyertek. A rövid díjkiosztó ceremónia után a diákok múzeumpedagógiai foglalkozáson, a tanárok és vendégek pedig tárlatvezetésen vettek részt.

Staár Kata: Bolyai János új dallama a matematikában

A díjazott alkotások a Bolyai Társulat honlapján tekinthetők meg.

 

Szász Réka, Bolyai János Matematikai Társulat